Sziasztok!
 
A sztorim nem egyszer?: vagyok én, mint egy férjes n?, és van ? (mondjuk K.), aki szintén házas gyerekkel.
Egy pár éve ismertük már egymást és mindig is éreztem valamit amikor talákoztunk, de igazából csak addig tartott amig beszéltünk, aztán mindenki ment a maga dolgára. De aztán egyszer úgy alakult a dolog, hogy éreztem, hogy ez már egy kicsit több mint barátság, ? elejtett mindig egy-két megjegyzést én meg persze válaszolgattam, szintén elég kétértelm?en.
Oda jutottunk, hogy én megmondtam neki ?szintén, hogy érzek iránta valamit, nem tudom pontosan mit, és ha ? úgy érzi akkor mondja azt, hogy hülye vagyok és felejtsem el. DE nem ez történt, hanem azt mondta kölcsönös a dolog!
Aztán email emailt követett, és elég gyorsan eljutottunk addig, hogy találkoztunk. Ez egy pár hétig volt így, aztán ? úgy döntött, hogy elmondja otthon, mert szeret engem és velem akar lenni.
Mondtam jó, akkor én is megteszem, mert olyan helyen lakunk ahol elég sok az ismer?se neki is és nekem is, és nekem is minden vágyam az volt, hogy vele lehessek és én is elmondtam otthon. Persze senki nem fogadta kitör? örömmel, ami ugye érthet?, de mindig úgy gondoltam, hogy nem mi vagyunk az els? emberek akik elválnak.
Aztán nemsokra rá elköltözött, én meg félig-meddig laktam nála, de már több mint egy hónapja nála aludtam minden nap.
Nagy volt a szerelem, egész nap szinte telefonon beszéltünk, ha dolgoztunk, este órákat csak beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást, és úgy éreztem egyre jobban szeretem, és ezt az ? részér?l is éreztem.
De aztán jött a fordulat pontosan január els? napjaiban (jobban nem is kezd?dhetett volna az új év), ugyanis K. azt mondta elbizonytalanodott. Nem tudja mit akar, szeret engem, de...
Én eljöttem, hogy gondolkozzon egyedül mit akar. De három nap után, elmentem hozzá és mondtam, hogy én ezt így nem bírom, elmegyek. Úgy éreztem,hogy meg tudnék halni amikor azt mondta, hogy nem tudja mit akar, de nem szerelmes már belém és ez neki így kevés. Ez szinte felfoghatatlan még ma is számomra, mert már azt akarta, hogy ismerjem meg a gyereket, velem tervezte a jöv?jét, már úgy volt, hogy én is költözöm hozzá és hirtelen elmúlik a nagy szerelem.
Persze sokan óvtak ett?l, hogy gondoljam meg, meg hogy a szerelem elmúlik..De én olyan ember vagyok aki nem hisz az ilyeneknek(ben), mert én ha szeretek akkor nagyon nagyon szeretek és tényleg bármit megteszek, megadok a másiknak.
Most úgy érzem, hogy nincs semmi tervem a jöv?re nézve, mert ? volt a mindenem és legf?képpen összetört bennem valamit, ami úgy érzem, hogy soha nem fog helyre állni, az pedig a bizalom egy másik ember felé.
Nem tudom mi lesz velem, de el nem tudom képzelni, hogy mégegyszer megbízzak egy férfiban és kiadjam neki az egész életemet, ahogy neki tettem ezalatt a pár hónap alatt.
Talán rájött, hogy szabad ember és azt csinál amit akar, azzal akivel akar? Vagy egyszer?en csak összezavarodott és id?re van szüksége, nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem gondolt abba bele, hogy mit tesz azzal, akiért egy héttel ezel?tt még mindent megtett volna.
Tudom nem helyes amit tettünk és sokan elitélnek ezért, hiszen mindketten házasok vagyunk, de sajnos én úgy érzem, hogy az érzelmeket nem lehet befolyásolni és a szerelem mindent legy?z.
Szerintetek létezik ilyen??? Egyik óráról a másikra elmúlik egy szerelem?