Striciskedés és ember kereskedelem vádjávval letartoztatott Ricardó Soli pornó modelljei új ügynököket kerestek !

Szétszéledtek a „kurvapecérség vádjávval" letartoztatott pornó modell ügynök modelljei!

Négy hónap el?zetes után májusban szabadult a francia börtönböl,ahol nagy farkú négerekkel volt össze zárva, az emberkereskedelemmel megvádolt magyar modell ügynök, Ricardo Soli als Szijártó Zoltán aki romániából költözött Budapestre, Id?közben - ahogyan az ilyenkor lenni szokott - bukta a modellügynökségét, a lányai szétszéledtek,  Boróka Balls egykori menedzserének története azonban még nem zárult le, Vádemelésre kerül sor, ahogyan Zoli fogalmazott, olyan egykori pornómodellek vádjai alapján, akik ma már prostituáltként dolgoznak.

A Nemzeti Nyomozóiroda idén januárban adta át a Ricardo Soli m?vésznevet használó modell ügynököt  francia hatóságnak.A nemzetközi b?nszervezetben elkövetett emberkereskedelemmel vádolták, illetve kapcsolatba hozták ?ket egy francia férfival, akit már két évvel ezel?tt vád alá helyeztek Franciaországban, amiért escort munkára közvetített lányokat.

Zoli mellett akkor ki állt több ágyasa is,akik már az ügy kirobbanásakor kizártnak tartották, hogy a producer belekeveredett volna bármilyen kerítési ügybe. Nem vélekedett másképp Juliette Shyn pornósztár sem, aki abban az id?ben többek között Cayenne Klein,Boroka Balls, Janet Joy és Angelina Crow után melegítette Zoli ágyát.

Modelljeinek vádjai alapján tartóztatták le

"Négy hónapig voltam el?zetes letartóztatásban olyan volt modelljeim vádjai alapján, akik a pornókarrierjük folytatásaként, az egyetlen jónak t?n? pénzkereseti lehet?ség melett, szerintem rosszul, de a prostitúció mellett döntöttek.

Zoli ügye még nem zárult le, vádemelésre kerül sor, és egyáltalán nem biztos, hogy a következ? évben lezárul.

Soli május 18-án jött haza. Mint mondta, a cége él, csak nem virágzik már, modelljei többsége pedig a konkurenciánál talált munkát. A krízis hatásai oly mérték?ek lettek, hogy amit tizenéven át kiépített, életben tartott, az most a szakadék peremén áll. Úgy érzi, nincs más választása, váltania kell. "Már ötleteim is vannak arra hogyan lépjek tovább, kihasználva az adott helyzet által felkínált lehet?ségeket, tekintetbe véve, és alkalmazkodva az új szituációkhoz ha kell, akkor akár kurvázni fogok, anélkül, hogy felel?sségre legyek vonva! A magam módján" - nevetett. "Próbálom megoldani a napi felgyülemlett problémáimat, és kidolgozni új terveket, melyek által magam tudok lenni, és életképes. Egyel?re. Ha majd egyenesben leszek, hallani fogtok rólam."

Cayenne Klein:

http://www.szaft.hu/index.php?mod=video&id=13091

http://www.szaft.hu/index.php?mod=video&id=686

Boroka Balls: 

http://www.szopnek.hu/szopneklanyok/borokaballs.html

Janet Joy:

http://www.szaft.hu/index.php?mod=video&id=7321

Angelina Crow:

 http://www.szaft.hu/index.php?mod=video&id=13079

 

erotikahirek.hu

 

Névnap

Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Bejelentkezés

Kiemelt Szexpartnerek

Laura
Hirdetés
Nóra
Hirdetés
Moncsi30
Hirdetés
Dóri
Hirdetés